Árny-tükör

Lassan, nyikorogva vetem le
Fejem fölül a fedelet
Ládámból a porba lépkedek
Körülöttem romok és évek,
Megunt lomok és keretben nyújtózó
Elfelejtett képek.
Pókhálók kígyóznak a lepleken,
a földön, homályt von tompán
az összes díszes tükrön.
Ujjaimmal rajzolnék fényt egy foltba
De sóhajom sincs, lábnyomom sem
Látszik a porban.
Félrelebben apró fuvallatban egy vászon,
Mögötte Te ülsz magadban.
Bámulod az egyetlen fény ölelte tükröd,
Álmod nincs ott, csak valód és üdvöd.
Halkan melléd lépek, hallom sóhajod
Megérintenélek, ha lenne testem
De képtelen vagyok.
Mögéd ülök, szorosan, ha tudsz,
Érezz. Akkor is ha fájón édes-kevés ez.
Törd össze a tükröt, ott nincs igazság.
Az én tükröm Te vagy, a többi
Hazugság.

 

 

(Mia)

 

Boszorkányvers

Házikóban lakom én,
Kerek erdő közepén.
Van lovam, de nem használom,
Inkább seprűn furikázom.
Kondéromban rotyog minden,
Varázsporom van temérdek.
Boszorkányos vagyok én,
Itt az erdő kerekén.

(Sarah26)

 

 

Az amazon

Távoli vidéken,
Három hegy völgyében.
Földanya reménye,
Utolsó védője.

Harcias titánja,
Szépséges leánya.
Igazság hadának
Táltosa sámánja.

Kővé dermeszt tekintete.
Elpusztít egy legyintése.
Szavától dúl a szél.
Látványa megigéz.

Mikor a gonosz tombol
Világunk szívében.
ő elindul hadával,
Igazság hírével.

Szép hosszú haját
Tépi a szél.
Pusztító hadával
Teremtést véd.

Szkitia

 

 

Varázsbot

A tábortűznél ülve
Oroszlánhúst sütve
Azon gondolkodom
Hol a varázsbotom?

Elhagytam valahol?
Vagy valaki már vele
Messze elloholt?

Nem. Ez nem lehet.
Csak most veszem észre
Ezt raktam fának a tábortűzre
Felugrok, kikapom:
Nézem varázsbotom.

Megégett. Fekete.
De legalább
A tűzmágia jobban megy vele!

(Lheebamy)

 

 

 

Itt ülök,hol annyiszor babonázott meg minket az éjszaka balzsama.Ahol annyiszor egymásra talált két árva lélek magánya...Itt,ahol már csak ábrándjaim mezején találkozom veled.Ahol az éjszaka csendjébe suttogom a neved.Itt,ahol utoljára csókoltad vágyadat a számra.Ahol véget ért egy tündér édes boldogsága...Most csak nézem a szeliden fodrozódó vizet.Visszatartom az érted hulló fájó könnyeket.Mert nekem a búcsúszóval nem ért véget a szerelem.Míg élek szerelmed pecsétjét hordozom a szívemen...

 

Véletlen? Nem! A Nagykönyvben ez állt:
„Rátok méretik a végzetes találkozás!”
S ekkor Te is megérezted, amit én,
Sodor, elkap a szenvedély!

Mindent megtettem, ne így legyen.
Szerelem nem! Nem kell nekem!
Attól csak fáj, sajog a szív,
Sodor, elkap, szétszakít!

Álmatlan éjszakák, őrült nappalok!
Védelmező falam érzem omladoz.
Éveken át húztam magam köré,
Fájó érzelmek és szívem közé.

Vigyázz rám kérlek kedvesem!
Fal nélkül a szívem meztelen.
Ne hagyd, hogy megsérüljön! Ne játsz!
A Nagykönyvben csak Te tudod mi állt.